Oldalak

2010. november 28., vasárnap

Telek kilátással

Míg vannak, akik nagyképernyős LCD televízióra, vagy új autóra áhítoznak, mivel ajándékozhatja meg magát az, akinek már-már mindene megvan? Egy telekkel? Nade hol legyen, mi a legmenőbb hely - azért ne ott legyen már, ahol bárkinek lehet. Talán a Holdon? Ma már semmi sem lehetetlen, sőt, már egy ideje nem az. Az ember azt hinné, hogy vicc az egész. Hogyan is lehetne áruba bocsátani a csillagokat, az emberiség közös "tulajdonát"? Pedig lehet, mégpedig törvényes keretek között. Mégis hogyan lehetséges ez? A Hold Úgy, hogy az 1967-es Nemzetközi Űregyezmény csak a különböző országoknak tiltotta meg, hogy bármiféle jogot formáljanak a Holdra, ám magánembereknek nem. Ráadásul az amerikai törvénykezés alapján, aki egy telekkönyvbe beíratja magát egy gazdátlan földterület tulajdonosaként, és nyolc éven át senki sem emel ez ellen kifogást, az a föld tényleges tulajdonosa lesz. Felfigyelt erre Dennis Hope Nevadában élő cipőárus, aki még 1980-ban bejegyeztette magát Hold tulajdonosként - jobb híján - a San Francisco-i telekkönyvbe. Ezt követően arra is volt gondja, hogy cselekedetéről informálja az Egyesült Államok és a Szovjetunió kormányait, majd az ENSZ-et is. És mivel sehonnan sem érkezett elutasítás, fellebbezés vagy tiltakozás, a Hold kizárólagos tulajdonosává váló úriember az internet segítségével elkezdte árusítani a Holdat, mára már világméretű, ügynöki hálózattal működő, Hold Nagykövetség (Lunar Embassy) keretein belül. Egy holdnyi Hold ára 7800 Ft, amiért minden telektulajdonos kap a tulajdonáról egy tanúsítványt, megkapja a Hold alkotmányát, és egy térképet, amelyen be van jelölve, hol is van a telke. 

A cég Magyarországon is megjelent, és ma már akinek úgy tetszik, nevet adhat egy csillagnak. Cserébe kap egy tanúsítványt a választott csillag koordinátáival, merített papíron, olasz képkeretben, díszszalaggal átkötve, az ISR (International Star Registry - Nemzetközi Csillagregisztráció) arany pecsétjével ellátva.

Azt gondolnánk, hogy ennyi idő után mára már a Naprendszer szinte minden csillaga, illetve a Holdon minden "talpalatnyi hely" elkelt. De nem! Ékes bizonyíték erre, hogy a napokban Angeles Duran spanyol hölgy lett a boldog tulajdonosa a Földtől 149 millió kilométer átlagos távolságra lévő G2 színképosztályba tartozó csillagnak - a Napnak.


Nincsenek megjegyzések: